Honnan és hogyan indultunk?
Még gimnazista koromban, ‘eltévedtem’ egy matematikaversenyre, mely az az évi megyei diákolimpiász előversenyének minősült. Nem volt semmiféle elvárásom az eredmény szemszögéből, egy egyszerű diák voltam, aki kipróbálja magát egy megmérettetésen. Nemsokára közölték velem, hogy a korosztályomban megnyertem az adott szakaszt, ami igencsak meglepett. Ekkor X. osztályos voltam. Mai napig azt gondolom, hogy ez volt az a mozzanat, ami kihatással volt a további szakmai pályámra. No persze, ez szükséges lépésnek minősült, de közel sem elégségesnek. A valódi kalandok, élménysorozatok csak azután következtek be, amiben oroszlánrészt vállalt egy évvel idősebb diáktársam és barátom, András Szilárd. Túlzások nélkül kijelenthetem, hogy ő volt az a személy, aki ráállított a matematika pályájára, amit azóta is nagy szeretettel művelek. A kettőnk közötti szakmai kapcsolat, -bármilyen furcsán is hangzik,- a reggeli órákban mélyült el. Mivel jómagam bentlakó diák voltam (ami önmagában is egy nagyon érdekes kaland volt), az egyszemélyes reggeli ébresztőt nekem Szilárd tartotta öt es hat óra között. (És képzeljük el, hogy ő a város másik végéről érkezett be gyalog.) Az első öt perc aléltsága után következett a kb. két órás reggeli agytorna, aminek színhelye egy, az iskolában működő fotólabor volt. Emlékszem, voltak olyan reggelek, amikor egy fél példatárat végigoldottunk két óra alatt. Ez nem az én érdemem volt: Szilárd nagyon pontosan tudta, hogy mit kell megnézzünk, megbeszéljünk, melyek az ún. főgondolatok, főötletek. Nyilván, a többi már ment magától. Amire bentlakó társaim (és nemcsak) felébredtek, akkorra én már egy világgal lettem gazdagabb pár óra leforgása alatt. Ezt az érzést nem lehet valósághűen leírni. Ezt át kell élni…
A reggeli találkozásainknak bekövetkezett a folytonos meghosszabbítása a délutáni órákra, több diák bevonása révén. Ezeket a tevékenységeket, szokásos módon, matek-köröknek nevezték. Én azt gondolom, hogy ez jóval több volt, mint egy klasszikus matek-kör. Élmény volt az ottani munka: sziporkázó ötletek tömkelege repkedett a levegőben egy-egy feladat kapcsán, melyek helyes megoldására Pumukli-féle több-gombócos fagyikat lehetett nyerni, vagy felajánlani. Ennek a tevékenységnek még nem volt akkoriban intézményesített neve. Ma már van: SimpleX Egyesület tehetséggondozó foglalkozása. Nyilván, nem ez a fontos, hanem sokkal inkább az, hogy akik mellette állnak, ugyanakkora lelkesedéssel végzik azt a felderítő és oktató munkát, mint akkor, a kilencvenes évek elején. A hajdani SimpleX Egyesület tagjainak nem volt kérdés, hogy a különböző matematikai versenyeket megnyerik-e vagy sem… Ez szinte magától értetődött, hiszen óriási fegyvertárral érkeztünk a különböző versenyekre. Erre vonatkozóan érdemes átlapozni a Nemzetközi Magyar Matematikai Versenyek című könyvet Kántor Sándorné és Kántor Sándor gondozásában (Stúdium Kiadó, Debrecen, 1999). Sokaknak közülünk, a matematikában való további kalandozás/kutatás nem ért véget a felkészítőkkel és versenyekkel: ezek az elengedhetetlen kezdőimpulzust biztosították számunkra, ami által megszerettük és életformánkká minősítettük a matematikát.
Végezetül azt kívánom, hogy a SimpleX Egyesület ugyanazt a hatékony munkát folytassa a jövőben is, mint azt tette nagyon következetesen az elmúlt 20 év alatt.
Sok sikert és kitartást kívánok a fiatal és tehetséges matematikusok kinevelésében!
Tisztelettel, Kristály Sándor
2011, Sepsiszentgyörgy
http://www.ad-astra.ro/cartea-alba/author.php?author_id=12912