A Vályi Gyula Matematikai Társaság és a SimpleX Egyesület szervezésében december 8-án kíváncsiságvezérelt matematika tevékenységeken vehettek részt az érdeklődők.
Az Európa Gimnáziumban gyűlt össze, Maros megye több helységéből, közel 50 diák, hogy együtt megoldjanak különböző feladatokat, megtanuljanak új fogalmakat, tételeket. Mindezt nem a hagyományos „tanár-tábla-kréta” segítségével tették, hanem rakosgattak, vágtak, ragasztottak, rajzoltak. A tevékenységeken megfigyelőként részt vett több mint 10, Maros megyében tanító tanár is. Bár kezdetben a látogatók számára úgy tűnhetett, a gyerekek nem matematika, hanem kézimunka foglalkozásokon vesznek részt, minden tevékenységen előkerültek komoly matematikai tartalmak is.
Az ötödikesek különböző színes építőkockák segítségével „felépítették a számokat”, vagyis vizualizációval támogatva bevezették a prímszám és az osztó fogalmát és együtt felismertek néhány ezekre vonatkozó tulajdonságot.
A hatodikosok néhány színes papír, olló, ragasztó segítségével megfogalmazták a matematikában Bolyai-Gerwien néven ismert tételt, mely szerint azonos területű sokszögek (véges számú vágással) átdarabolhatóak egymásba, sőt a kivitelezés módját is megfejtették.
Ezután Sherlock Holmes-nak segítettek eligazodni a logikai dzsungelben, mikor egyszerű kis kártyák segítségével megoldották az Einstein logikai feladata néven ismert feladványt. Ezáltal megtapasztalhatták a matematikai logika néhány gyakorlati alkalmazását.
A hetedikesek és nyolcadikosok is megtalálták a kivezető utat a logikai dzsungelből, ők is megoldották a feladatot. Ezt követően színes négyzetek segítségével csempéző mesterek által ismert néhány trükkel találkozhattak. Kiraktak néhány mintázatot, majd néhány vonal behúzásával bizonyították Pitágorász-tételét.
A rendezvény a PRIMAS nevű FP7-es Európai projektben zajló, több erdélyi iskolát is érintő tanári továbbképző, illesztve tananyagfejlesztő tevékenységsorozat egyik állomása volt.
A foglalkozásokat Zsombori Gabriella (EMTE Sapientia, Csíkszereda), Szilágyi Judit (Báthory István Elméleti Líceum, Kolozsvár), Kocsis Zsuzsánna (BBTE, Kolozsvár, matematika didaktika szak), Nagy Örs (Elektromaros Líceum, Marosvásárhely) és dr. András Szilárd (BBTE, Kolozsvár) tartották.
A tevékenységek után a diákok egy közös logikai játszóházban vehettek részt, ahol fa és fém ördöglakatokat, szóma kockákat, Happy-cube készlet darabjait és különböző logikai játékokat próbálhattak ki. Sokat nevettek egy-egy felismerésen, hogy nem elegendő valamit szétszedni, hanem utána össze is kell rakni, nem elég a piros karikát kiszedni, hanem utána vissza kell tenni az eredeti formában, a helyére. Mindez gyakran „jóleső” nehézséget okozott, amellyel mindenki másképp birkózott meg: volt, aki félretéve a játékot, egy másik játékkal próbálkozott, de olyan is volt, aki sokáig kitartott és rátalált a megoldás kulcsára.
Mosolygós néhány óra volt, amely rámutatott a matematika egy másik, nem iskolából ismert oldalának létezésére és egy kis ízelítőt nyújtott ebből.
A tevékenységeken készült képek megtekinthetők itt .