Alternatív matematika tevékenységek Kolozsváron


2016. május 30-án és június 3-án Kolozsváron a Báthory István Elméleti Líceumban tartotunk bemutató jellegű matematika foglalkozásokat 3. és 4. osztályos diákokkal tanítóknak. A foglalkozáson három eszközt használtunk, a logikai dzsungel eszközkészletet, a Terc kártyák SimpleX-féle változatát és a Polydron készletet. Mindkét alkalommal kb. 20 diák és 10 tanító vett részt a közel 3 órás tevékenységen. A tevékenység során jó volt látni, hogy az elemi osztályos diákok is csapatokban felépítettek 30-40 lépésből álló gondolatmeneteket, kirakták a szabályos poliédereket valamilyen sajátos gondolatmenet alapján, összeraktak több félig szabályos testet (pl. antiprizmákat, csonkított kockát, focilabdát, stb.), illetve Terc piramist építettek. A tanítók maguk is kipróbálták az eszközöket és ugyanakkor beszélhettek a diákokkal, megfigyelhették azok munkáját.
Ez a két tevékenység az évközben tartott matematika szakkörök része volt, a tanév során ugyanis heti rendszerességgel zajlott játékos matematikai készségfejlesztés a 3., illetve 4. osztályos diákok számára.

A tevékenységen készült fotók közül néhány itt tekinthető meg.

A játékos matematika szakkörök és a bemutató tevékenységek a Nyilas Misi Egyesület által bonyolított NTP-HTTSZ- M-15- 0008 kódszámú pályázat keretén belül kerültek kivitelezésre.


EMET_logo logoEEM ntp nyilasm