A Márton Áron líceumban végeztem Csíkszeredában 1999-ben, innen a Babeș-Bolyai Matek- info szakára felvételiztem. Egyetem után rögtön, de inkább közben, programozó lettem és azóta is programozóként dolgozok. A matematika mindig is fontos volt számomra, így mindig is jártam matek versenyekre és matek-körökre.
A matek-körökből leginkább talán az együtt gondolkodás öröme maradt meg. Bár általában egyéni munka volt, a nehezebb feladatokkal sokszor együttes erővel birkóztunk meg. Ez sokkal több volt annál, mint egy újabb feladatnak megtalálni a megoldását. Együtt gondolkodtunk – hangosan – de mindenki külön-külön. Minden új ötlet értékes és közelebb vihet a megoldáshoz – az ember, ha figyelmes így sokkal inkább gondolkozni tanul meg, mint képleteket és megoldásokat. Meg lehet tanulni érezni a feladatban a különlegeset, ami sokszor éppen a megoldás kulcsa, de meg lehet tanulni egymásra figyelni is és csapatként dolgozni is. Programozóként, projekt vezetőként dolgozom, és munkámban sokszor érzem az előnyét annak is, hogy meg tudom fogalmazni a megoldandó helyzeteket formális feladatként: általában minden feladat megoldható és a legtöbbször meg is vannak az információink hozzá, éppen csak össze kell rakni a darabkákat vagy feltenni a jó kérdést.