Mentor-diák találkozó


Az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács 2014. június 27-30 közt szervezte meg az első erdélyi mentor-diák találkozót, Kolozsváron, amelyen 21 általános és középiskolás diák vett részt, mentoraikkal együtt. Az eseményen a SimpleX Egyesület tagjai is részt vettek tanítványaikkal együtt.

A rendezvény péntek délutáni ebéddel kezdődött. Ezután lehetőség volt a központi parkban tartott „Bűvészmutatvány fesztivál” különböző mozzanataiba is betekintést nyerni. Az elszállásolást és a vacsorát követően a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdióterme volt a rendezvény következő helyszíne, ahol Bogdán Zsolt „… függök ezen a zord élet-párkányon” című egyéni estjét nézte meg a Csíkszeredából, Udvarhelyről, Szovátáról, Temesvárról és Kolozsvárról összegyűlt csapat.

Szombaton, jégtörőként mindenki elkészítette saját kitűzőjét és bemutatkozott, majd egy érdekes tevékenységre került sor. Minden résztvevő kapott egy írószert és egy színes kartont (A4-es méretű). A feladat az volt, hogy legfeljebb olló és írószer használatával, az írószernek dobozt kellett készíteni. Bár a feladattal nem mindenki boldogult, volt akinek pizza-s doboz sikerült, született néhány érdekes kivitelezés. A hangulat pedig mindenképpen jó volt.
Ezt követően egy ebéddel összekötött városnézés volt a program következő pontja. A vacsora előtti mozzanat egy másfél órás logikai játszóház volt, ahol a diákok két játékban próbálhatták ki gyorsaságukat, ugyanis időméréses bajnokságot szervezett a SimpleX Egyesület. Hat diák próbálta meg kirakni minél gyorsabban a hat különböző nehézségű Impuzzable kockát, a többiek pedig a SimpleX Egyesület által fejlesztett varázsszőnyeg kirakásában versenyeztek. Mindkét próbában született egy győztes, akik játszottak egy TERC-et (logikai kártyajáték), a győztes pedig a SimpleX Egyesület felajánlásából egy fa ördöglakatot kapott ajándékba.

A vasárnap is mozgalmas volt, hiszen a tordai sóbánya meglátogatása után, a tordai hasadékot is birtokba vette a több, mint harmincfős csapat. A több órás ottlét után Tordaszentlászlón a Tamás bisztróban, a „lángoló üstben” felszolgált borjúpörkölt, elfogyásztása nem okozott gondot a csapatnak.
Kolozsvárra visszaérkezve, egy rövid szabad program után újra színházba látogattak a résztvevők, ahol a Serena in X-termis című amerikai musical ősbemutatóját tekinthették meg az érdeklődők. Bár az előadás megoszotta a véleményeket, üzenete által tekinthető a találkozó megfelelő záróakkordjának, hiszen a produkció a fausti szerződés mai körülményekre történő átírása: korunk embere a sikerért adja el a lelkét.

Leave a Reply