Elemi matematika szakkör Kolozsváron


A 2017-2018-as tanévben “vándor” Elemi matematika szakkört indítunk Kolozsváron, amelynek tevékenységébe Erdély más településeinek iskoláiból is be lehet kapcsolódni, illetve a szakkörök egy részét más-más helyszíneken tartjuk. A feladatsorok, témák, tevékenységek középiskolás diákoknak
szólnak (a témakörök már 9. diákoknak is hozzáférhetők), de bekapcsolódhatnak egyetemi hallgatók, tanárok is. A feladatsorokat néhány héttel korábban ezen a honlapon lehet követni és a házi feladatokat a következő szakkörig lehet beküldeni, tehát bekapcsolódhatnak olyan diákok/tanárok is, akik nem vesznek részt a foglalkozásokon. A részvétel ingyenes, de kérünk minden érdeklődőt, hogy regisztráljon a http://goo.gl/forms/Ks8SncdMhV címen, a megoldásokhoz való hozzáférés, illetve a házi feladatok feltöltése csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett. .

A szakkör helyszíne a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Mathematica épületének Gamma terme.

 

 

Hasonló szakkör a 2015-2016-os tanévtől működik, az első évben a szakkör a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület által bonyolított és az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett NTP-HTTSZ-M-15-0008 kódszámú pályázati támogatásból valósult meg, a 2016-2017-es tanévben az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács NTP-HTT-M-16 kódszámú pályázatából.


EMET_logo logoEEM ntp nyilasm ett