Matematikai tehetség-délután


A 2012/2013 tanévben harmadik alkalommal zajlott a Csíki medencére kiterjedő matematikai tehetséggondozó program IV-VIII. osztályos tanulóknak a SimpleX Egyesület szervezésében. Ezzel a programmal bővítettük ki az Egyesület több évtizedes tehetséggondozó munkáját. Az idei program a 2012. októberében tartott tehetségnappal indult, amelyen kiválogattuk Csík térség tehetséges IV-VIII. osztályos tanulóit. Nekik tarottak foglalkozásokat az egész tanévben Csapó Hajnalka (IV. és VIII. osztályosoknak), Páll R. Olga (V. osztályosoknak), Tamási Csaba (VII. osztályosoknak) és Zsombori Gabriella (VI. osztályosoknak). Helyszín végig a Márton Áron Gimnázium volt.

2013. május 16-án tehetség-délutánt tartottunk, ami a tehetséggondozó program zárórendezvénye volt. A délután csapatversennyel kezdődött, amelyen részt vettek a SimpleX évközi foglalkozásait látogató IV-VIII. osztályos tanulók vegyes csapatokban. Két kategóriában versenyeztek, IV-VI. osztályos csapatok és VII-VIII. osztályos csapatok. A versenynek nem annyira a verseny volt a célja, hanem inkább az együtt matekezés, logikai feladatok, játékok közös megoldása. A verseny feladatait meghatározott időre kapták, miközben a kivetítőn is olvasható volt, így a jelenlevő szülők, tanítók, tanárok, osztálytársak, testvérek is követhették, gondolkozhattak a feladatokon. Időközönként követhették a verseny pontozását is, amely szintén a kivetítőn jelent meg. Ezzel párhuzamosan játszóház is zajlott aoknak, akik nem érdeklődtek a verseny iránt, majd a verseny után mindenki kipróbálhatta a logikai játékokat. A tehetség-délutánt közös tortaevéssel zártuk.

Leave a Reply