A Tanár nélkül nincs iskola – a tanárképzés mai kérdései című vitafórum április 24-én került megrendezésre Kolozsváron, az Evangélikus-Lutheránus Püspökség Argay György termében.
A fórum moderátora dr. András Szilárd (a BBTE Matematika és Informatika Karának adjunktusa, az ETT ügyvezető elnöke), meghívottak dr. Kolumbán József (a BBTE Matematika és Informatika Karának egyetemi tanára), Péter Tünde (Kolozs megyei tanfelügyelő-helyettes), dr. Soós Anna (a BBTE Matematika és Informatika Karának docense), Szőcs Domokos (a Kisebbségi Oktatási Főosztály igazgatója).
A kerekasztal-beszélgetést a rendezvénynek helyet adó intézmény képviseletében Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök nyitotta meg. Ezt követően Dr. András Szilárd rövid ismertetőt tartott arról, hogyan alakult a romániai pedagógusképzési rendszer, kiemelve a legfontosabb momentumokat. Romániában 1930-ban a nők 50 és a férfiak 25 százaléka írástudatlan volt, a tanárképzés elsősorban az analfabétizmus felszámolására irányult. A kommunizmusban az egyetemi oktatás során a hallgatók tanári diplomát szerezhettek abból a szakból, amelyet elvégeztek, de ez nem jelentett átfogó képzést, csak néhány pedagógia és pszichológia tantárgy felvételét. Ez a rendszer öröklődött tovább, és napjainkra is keveset módosult, annak ellenére, hogy az igények sokat változtak.
A felvezetőt követően dr. András Szilárd az első kérdéskört intézte a kerekasztal résztvevőihez: mi a tanárképzés célja, és a mai társadalom milyen elvárásokat fogalmaz meg a tanári pályán működőkkel kapcsolatban?
Dr. Soós Anna egyetértett azzal, hogy a rendszer történelmi örökség, és nem tudta kinőni annak negatívumait: az alapképzés után a tudósképzés és a tanárképzés nem válik szét. Az új tanügyi törvény azonban lehetőséget is adhat a tanárképzés jobbítására, ha az valóban szakmesterihez köthető, és a tanárjelöltek gyakorlati felkészítésére nagyobb hangsúlyt lehet helyezni. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem vezetősége a kétszakos tanárképzést támogatná, ha ez megvalósulna, előnyt jelentene azoknak, aki a tanári pálya mellett döntenek.
Dr. Kolumbán József a matematikatanár-képzés felől nézve a helyzetet úgy gondolta, a legnagyobb probléma az, hogy a tehetséges fiatalok nem szeretnének tanárok lenni, ugyanakkor a matematikaoktatásnak óriási didaktikai változásokon kellett átmennie a digitális forradalom óta. Mivel az interneten rengeteg információ elérhető, a tanárok feladata nehezebb, nem a szabályok betanítása, hanem a gyerekek gondolkodásának moderálása jelent kihívást.
Az elhangzottakhoz kapcsolódott a második kérdéskör, amely arra vonatkozott, milyen az a tanár, aki a gyerekek gondolkodását kellőképpen tudja motiválni, és mi szükséges ahhoz, hogy a tanárképzést ilyen pedagógusok hagyják el?
Szőcs Domokos az oktatási rendszer kulcsfontosságú szereplőjeként nevezte meg a tanárokat, az oktatásban zajló folyamatok legfontosabb aktusát pedig a tanóra megtartása képezi. A tanári pályát jó lenne, ha csak a pedagógiai szakmát szerető emberek választanák, a jó tanár képzése azonban már az óvodában elkezdődik, a pedagógusképzés szempontjából minden oktatási szint fontos.
Péter Tünde elsősorban abban látott nehézséget, hogy milyen érvekkel lehet a fiatalokat meggyőzni a tanári szakma fontosságáról, hiszen pályaválasztás terén ma nagyon széles palettából választhatnak. Kevesellte a képzés gyakorlati oldalát: a pedagógiai gyakorlat alatt a jelöltek kis óraszámban hospitálnak, és ugyancsak kevés órát tartanak, ennél többre lenne szükség. Ugyanakkor a belvárosi elit iskolákban zajló gyakorlat alatt szerzett tapasztalatok és a későbbiekben kezdőtanárként felmerülő problémák nincsenek összhangban.
Dr. András Szilárd a tanügyminisztérium honlapjáról (www.edu.ro) letöltött táblázatokkal érzékeltette, hogy a matematikatanárnak készülő végzős hallgatók milyen állásokra (címzetes, ideiglenes, félállás) jelentkezhetnek. Az adatok alapján látható volt, hogy a pedagógusi helyek nagyrésze eldugott falvakban található. A harmadik kérdéskör tehát a tanárjelöltek elhelyezkedési lehetőségeit, esélyeit érintette.
Dr. Kolumbán József nem tartotta teljesen reálisnak az ismertetett táblázatokat, mert sok esetben a helyettesítő állásokat nem hirdetik meg az iskolák, a matematikaoktatás terén a problémát inkább az elöregedésben látta, és abban, hogy kevés hallgató végez ezen a szakon. Péter Tünde véleménye szerint a végzősöknek már az is segítséget nyújtana, ha azokat az iskolákat is megjelentetnék a honlapon, ahol egy adott tárgyból csak heti néhány óra betöltetlen, ha központilag felmérnék, ezek az órák hogyan állhatnak össze egy egész állássá, és azt is, hogy egy adott helység mit tud nyújtani a kezdő pedagógusnak (pl. szállás).
Dr. Soós Anna a pedagógusi szakmát választó fiatalokat a pálya közösségformáló erejének kiemelésével motiválná, azzal, hogy tanárként lehetőséget kapnak arra, hogy a jövő társadalmát formálják. A vita következő részében a hallgatóság is bekapcsolódhatott kérdéseivel, megjegyzéseivel az eszmecserébe.
Szilágyi Judit a szakmódszertan romániai helyzetére kérdezett rá: miért nem önálló tudomány, miért elméleti kutatók, tudósok foglalkoznak ezzel, és miért nem a gyakorlatban jártasabb szakemberek? A megfelelő felkészültségű módszertanosok sokat segítenének a tanárképzés helyzetén, több módszertani ismeret birtokában a kezdő tanárok nemcsak a középiskolai emlékeikre alapozva készülnének a tanításra. Továbbá a pedagógiai gyakorlat hiányosságait emelte ki: a hallgatók nem rendelkeznek erre kijelölt idővel, az egyetemi órákról kell elkérenzeniük annak érdekében, hogy a gyakorlat feltételeit (óralátogatás, -tartás) teljesíteni tudják.
Dr. Soós Anna hozzátette, hogy valóban a képzés teljes megújítására van szükség. Az új tanügyi törvény része lett volna a szakmesteri és az azt követő mentorálás, amely sajnos nem valósult meg, de esetleges módosításra van remény: a duplaszak és az ösztöndíjrendszer kialakítása a javíthatná a pedagógusképzés minőségét.
Adorjáni Dezső Zoltán a szomszédos országok, vagy más európai példák (Magyarország, Finnország) követését is járható útnak tartotta, véleménye szerint a tanárok megbecsültsége is problémát jelent, hiszen régen szolgálati lakást és egyéb támogatást kaptak a közösségtől, ma már ez nem igazán jellemző.
Dr. András Szilárd a közösségek szerepét szintén fontosnak tekintette: helyi közösségekhez kell felhívást eljuttatni, akik mérlegelik, hogy mit tudnak ajánlani egy tanárnak, és milyen elvárásaik vannak, milyen legyen az a pedagógus, aki a gyerekeiket tanítja.
Adorjáni Dezső Zoltán az előbbieket azzal egészítette ki, hogy a közösségek feladata továbbá az is, hogy befolyásolják a politikai elitet abban, hogy mire költi a pénzt, és a kormányüléseken a tanárképzés és az iskolák helyzete is napirendre kerüljön.
Szintén a hallgatóság soraiból Káptalan Erna szólt hozzá a beszélgetéshez, ő a differenciált oktatást hiányolta az iskolákból: nem kell minden diáknak ugyanazt tanulnia, de mindenkinek szüksége van arra, hogy az iskolai évek alatt megtanuljon gondolkodni, továbbá a természettudományok fontosságát hangsúlyozta, amelyek fontosak a technikai boldoguláshoz.
Kolumbán József és Szilágyi Pál felvetette a hajdani marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolához hasonló intézmény létesítését, mivel az egyetem nem engedheti meg, hogy az alapképzésen olyan programot állítson össze, hogy azzal az általános iskola érdekeit szolgálja, valamint az a diploma, amelyet a hallgatók 3 év után kapnak, nem alkalmas tanításra.
Dr. Soós Anna viszont nem értett egyet az elképzeléssel, úgy gondolta, a főiskola létrehozása nem prioritás, hiszen a BBTE-n minden tanárszakon akkreditált képzés van, inkább megfelelő számú tehetséges diákra van szükség, aki hajlandó a tanári pályát felvállalni.
A kerekasztal-beszélgetés végén dr. András Szilárd, a vita moderátora és Adorjáni Dezső Zoltán, a rendezvény házigazdája megköszönte a jelenlévők kérdéseit, hozzászólásait.