A Bolyai Társaság, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet idén közösen szervezte meg a második Játék és tudomány interdiszciplináris konferenciát. Az első konferenciához képest a rendezvény nagyobb érdeklődést keltett, hiszen 31 hazai és külföldi előadó jelentkezett be, az érdeklődők 30 előadást hallgathattak meg, amelyből 1-et mesterképzős hallgató, 8-at doktoranduszok, 19-et egyetemi oktatók, 2-t intézményfüggetlen előadók tartottak. A konferencián 5 magyarországi előadó is részt vett.
Az előadók pénteken öt, szombaton három tematikus szekcióban adtak elő, amelyeket az előadások kivonatai alapján valamely tartalmi szempont figyelembe vételével állítottak össze a szervezők.
Az előadások tematikája rendkívül sokszínű lett: a metronómok spontán szinkronizációja, a valószínűség számítás, a számítógépes játékok és játékgépek, Weöres Sándor költői nyelve, Bodor Ádám prózája, Wittgenstein nyelvelmélete, a didaktika a tudomány játékterében, illetve didaktika a játék tudományaként.
A konferencia bizonyította, hogy nincsen interdiszciplináris kommunikáció interdiszciplináris felkészültség nélkül. A résztvevők az előadásokat követő beszélgetéseken olyan nyitottságról tettek tanúságot, amely nem pusztán a saját és egymás munkásságára van pozitív hatással, de a tudomány makroszisztémáját is erősítheti, pontosabban a diszciplínák és intézmények közötti kapcsolatok szilárdulnak, de újak is jönnek létre.
A konferencia anyaga az összegyűjtés fázisában van, a beküldés határideje 2013. 11. 20. Az összegyűlt tanulmányokat szerkesztés és szakmai lektorálás után az Egyetemi Műhely Kiadó kiadja kötet formájában – ez egy nagyszerű publikációs lehetőség egy rangos kiadónál a fiatal kutatók számára.
Bilibók Renáta, programfelelős
A továbbiakban Serestély Zalán élménybeszámolóját olvashatjuk:
Interdiszciplinaritás. Amikor – mint most is – bepötyögöm e szót, változatlanul hidegzuhanyként ér, hogy a Microsoft Word szövegszerkesztő 2013-ra sem vett tudomást létezéséről. Hogyhogy? Hiszen a tudományos gondolkodás, a kutatói közösségek mára messze nem azzal az önfeledt eufóriával ünneplik a jelenséget, mint tették azt, mondjuk, másfél évtizede. Sokak belátták azóta: az elgondolás, a fogalom továbbgondolásra, árnyalásra szorul – létrejöttek a multidiszciplinaritás, a transzdiszciplinaritás terminusok, melyek nyilván a tudományköztiség, a tudományok közötti átjárhatóság ideáját is átértelmezték valamelyest. Hiába, a Word hajthatatlan.
Hogy is állunk dologgal? Egyszerre kint is, bent is? Túl is rajta és áhítva is, mint oázist a sivatagban? Ezzel a lappangó kíváncsisággal (is) hallgattam a Bolyai Társaság és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet közös szervezésében megrendezett Játék és Tudomány Interdiszciplináris Konferenciát 2013. október 18-a, illetve 19-e között. Egy ilyen jellegű és léptékű nemzetközi esemény ugyanis – még ha köszöntőbeszédek, nyitóelőadások szintjén meg is marad a fogalmi keretek feszegetésénél – alapjában véve kutatói gyakorlatok, kutatói habitusok felől mutatja fel a problémát, mintegy ablakot nyitva a kortárs magyar tudományosság belső anyagcsere-folyamataira.
Mire jutottam? Mindenekelőtt leomlott bennem a képzet, miszerint a matematikusok, játékelmélészek, fizikusok – általában tehát a „kemény” tudományok felkentjei kevésbé mozognának otthonosan a nyelvben, mint én – az irodalomtudományosság képviselőjeként. Szabó György nyitóelőadása, egyáltalán kutatói párbeszédkészsége maradéktalanul meghazudtolta ezt.
Aztán le egy másik is: talán a modern európai mítoszok egyike, hogy az olyan tudományok, mint teszem azt, a fizika, noha alapjában a „primitív” mítoszok cáfolására, „kiiktatására” vállalkoznak, azaz a természet, az emberi létkontextus jelenségeinek racionális indoklására; mintha nem térnének vissza a Földre, mintha nem bírnák „visszavonatkoztatni” maguk arra a társadalmi, biológiai, pszichológiai szükségletrendszerre, mely századok óta töretlenül a rend, a hit, a harmónia, a remény, a képzelet kérdéseivel küszködik. Ebben a mitikus szakadékban talál időnként létigazolást, menedéket a (hosszú időn keresztül nyomorgató) természettudományos gondolkodással szemben a „lágy” tudományosság. Alkalmam volt látni, mennyire alaptalanul. Néda Zoltán konferencián elhangzott hozzászólásaiból, illetve metronómokkal játszó előadásából tudom például, hogy a rendszer optimalizálódásának csak velejárója, mintegy mellékterméke a harmonizálódás – így van, vagy nincs így, nehéz eldönteni, tény azonban, hogy a fizikusok is gondolkodnak rendről, harmóniáról, nagy közösségalapozó szüzséinkről.
Végül pedig leomlott bennem egy harmadik képzet: hogy tehát – Word ide vagy oda – ne volna interdiszciplinaritás. Van és használható, jelenthetem: hallottam neurobiológiai alapokra helyezett közgazdaságtant (Nagy Bálint Zsolt előadásában), és hallottam olyan játékelmélészt (Nagy Réka személyében), aki a kontingens emberi viselkedéssel, egyáltalán a viselkedéstudománnyal is megpróbált kalkulusai között számot vetni.
Eddig a dekonstrukció. Valami azonban destruálódott is bennem. A magyar interdiszciplináris tudományosság ma jobbszerivel csak tágkeblű gesztikulálások sorának tűnik, egy dadaista kiáltványnak, egy imperatívusznak, mely évtizedek óta harsog a tudós koponyák fölött.
A játék morálja mára jócskán túl van azon, hogy közös nevezőre próbálja hozni az egyes tudományterületeket, arra kényszerítve valamelyiküket, hogy egy másik erőtérre redukálódva odahagyja egyediségét. Ma már nem akarjuk eldönteni, hogy a fény hullám vagy részecske, hogy a játék autotelikus vagy jutalomorintált, hogy a kvantumszuperpozíció során hol is van tulajdonképpen a részecske, hogy a neurobiológia végtére neurológia vagy biológia. Zömében mégis (diszciplinárisan) zárkózott előadásokat, ám jobbára nyitott előadókat hallgattam. Óriási paradoxon, már-már szociálpszichológiai implikációkkal.
Általában bánt, amikor a kortárs műalkotás nem bír túllépni a diagnoszta szerepén. Egy magyar vonatkozású, nemzetközi tudományos konferencia azonban akarva sem célozhat meg átfogóbb törekvést, mint hogy kitapinthatóvá tegye a kortárs magyar tudományosság közérzetét, lelkiismeretét. E feladatát pedig a Játék és tudomány című esemény maradéktalanul ellátta. Játszani végtére csak tiszta lelkiismerettel érdemes.
A rendezvény részletes programja megtekinthető itt.
A rendezvény része volt az ETT 2013-as programjának, amelyet a Nemzeti Tehetség Program támogatott az NTP-TPEM-M-MPA-12-5 kódszámú pályázaton keresztül.