Példaképeink – Tőtős György

Az NTP-TFV-19-0049 kódszámú pályázat (Erdélyi tehetséges fiatalok társadalmi felelősségvállalásának erősítése az ETT programjai keretében) lehetőséget biztosított egy interjúsorozat elkészítésére olyan diákokkal, fiatal tanárokkal, kollégákkal, akik az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács korábbi programjait támogatták, illetve aktívan részt vettek/ részt vesznek a tehetségápolásban.

Tőtős György kiemelkedő teljesítménnyel zárta az alapképzést, több rangos nemzetközi versenyen szerzett díjat, önálló kutatási eredményeket is elért, és emelett bekapcsolódott az ETT mentorprogramjába is.

Az Erdélyi tehetséges fiatalok társadalmi felelősségvállalásának erősítése az ETT programjai keretében elnevezésű projekt tevékenységei a Nemzeti Tehetség Program NTP-TFV-19-0049 kódszámú pályázatának támogatásával valósultak meg. A pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő hirdette meg.

Bookmark the permalink.

Comments are closed.