Kirándulás Szovátára

A 2014-2015-ös tanév kezdetén, októberben, az osztályunk Szovátára utazott egy jól megérdemelt jutalomkirándulásra az Outward Bound kalandparkba. Szerencsére az idő velünk tartott, és annak ellenére, hogy ősz volt, nem esett az eső és meleg volt. Ezt a hétvégét aktív pihenéssel töltöttük, mivel a gazdag program mellett nem maradt időnk lustálkodni, ám ezt senki sem bánta. Az szovátai szakavatott oktatók segítségével, többek között, egy csapatépítő programon is részt vettünk, ami által a mi kis osztályközösségünk egy nagy változáson ment át (jó értelemben). A tevékenységek hatására nem csak egy sokkal összetartóbb és fegyelmezettebb csapattá váltunk, de a csapat minden egyes tagjának erősödött a másokba és önmagába vetett bizalma, és ezen kívül, mindenki nagyon jól érezte magát.

Jómagam és osztályközösségem nevében szeretném megköszönni az oszi néninek, a szülőknek, az oktatóknak, és mindazoknak, akik támogattak minket, hogy ide eljussunk. Hála nekik, most már mi is elmodhatjuk magunkról azt, hogy olyanok vagyunk mint egy család, akik segítenek egymáson és összetartanak jóban, rosszban.

Katona Hunor, VIII.C