SimpleX matematikatábor Szépvízen


terc2017. június 20-án reggeltől 22-én estig matematikatábor zajlott Szépvízen, a Kassay Fogadóban.
A 13 táborozó gyerek többsége a SimpleX Egyesület által a tanév során hetente tartott regionális matematikai tehetséggondozó szakköreinek rendszeres résztvevője volt, és Zsombori Gabriella csoportjába tartozott.
A három napos tábor programját úgy állítottuk össze, hogy az minél változatosabb és tartalmasabb legyen, és nem csak matematikai szempontból.
A matematikai rész tevékenységeit Zsombori Gabriella (Márton Áron Főgimnázium, Csíkszereda) és dr. András Szilárd (Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár) állították össze, a tevékenységeket pedig Zsombori Gabriella tartotta. Gráfokkal dolgoztunk, euklideszi szerkesztéseket végeztünk, különböző rácsokon (háromszög, négyzet, hatszög) rácssokszögeket vizsgáltunk, de nem hiányozhatott a Polydron készlettel való építkezés, a Terc-bajnokság és néhányan Six MaKING-ben is összemérték erejüket.
Nagyon fontos szempont volt a tábor során, hogy a gyerekeket minél változatosabb hatások érjék. Így Csíkszeredából biciklivel tekertünk ki a táborba (16 km), illetve azzal is jöttünk vissza. Meglátogattuk Szépvíz gyönyörű községházát, ahol Ferencz Tibor polgármester fogadott bennünket, és mesélt érdekességeket a község történetéről. Szintén az ő irányításával tekintettünk meg két fotókiállítást a községházán: egyik a Kárpát-medencei Szent László freskókkal, másik a szépvízi Szent László szobor készítésével és felavatásával kapcsolatos. Szintén biciklivel tekertünk ki a szépvízi víztározóhoz is, ahol Imre Gabriella várt bennünket és mesélt érdekességeket a gát struktúrájáról, megépítéséről, működéséről. Hazafele biciklis falunézést tartottunk. Az abszolút kedvenc viszont a Pogány-havasi kirándulásunk volt, ahová Demeter László biológus kísért el bennünket. Óriási élmény volt úgy kirándulni, hogy Laci minden virágról, szöcskéről, gyíkról, békáról, amit érdekesnek találtunk, nagyon izgalmas dolgokat mesélt.
Mindenik kísérőnknek nagyon köszönjük a tartalmas előadásokat.
Köszönettel tartozunk minden szülőnek, aki a tábor előkészítésében és lebonyolításában valamilyen módon részt vett, külön köszönet Vitos Lászlónak, aki oroszlánrészt vállalt ebben.
Nagyon jól éreztük magunkat a Kassay Fogadóban, három napig ott mindenki maximálisan azon dolgozott, hogy tevékenységeinket zavartalanul bonyolíthassuk: gyönyörű tágas termet biztosítottak matekes tevékenységeinkhez, amikor pedig fáradtan asztalhoz ültünk, finomabbnál finomabb ételekkel vártak bennünket, igazán jó volt ott lenni.
A táborról néhány képet itt nézhet meg.

A 2016-2017-es tanévben ezeknek a gyerekeknek a teljes szakkör, beleértve az évzáró tábort is, az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett NTP-KKI-16-0205 kódszámú pályázati támogatásból valósult meg.
ntplogoEEMEMET_logo