Az EmpirX Egyesület egy 2010-ben létrehozott nonprofit szervezet, melynek elsődleges célja a természettudományok népszerűsítése a gyermekek körében, tehetségápolás a természettudományok területén. Eddigi tevékenységünk is a tehetséggondozást szolgálta: szerveztünk tanárok számára műhelymunkát, egyetemi hallgatók számára versenyt (kísérleti eszköz készítése volt a követelmény) és kísérletszombatokat, ami azt jelentette, hogy egyetemi hallgatók kísérleti eszközöket állítanak ki az egyetem folyosóira, hogy a látogatók ott helyben ta-pasztalhassák meg a fizikai jelenségeket.
Részletek az egyesület honlapján.