Erdélyi tehetségműhelyek szakmai programjai

A 2015-ös év január – júniusi időszakában az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács több oktatási intézménnyel és szervezettel partnerségben tíz, a közoktatás tanulóira és a felsőoktatás hallgatóira összpontosító, tehetséggondozó program szervezésében vett részt.

A Farkas Gyula Egyesület tavaszi tehetségtáborában (2015. február 27 – március 1., Jósikafalva) a résztvevők a BBTE Magyar Matematika és Informatika Intézete néhány fiatal oktatójának kutatási területére nyerhettek bepillantást, illetve a matematika és informatika szakos hallgatók egymás tudományterületét ismerhették meg alaposabban.

A Vályi Gyula matematika kör keretében a Társaság pedagógusai általános iskolai tanulóknak tartottak matematikai foglalkozásokat heti rendszerességel, és egy versenyszerű témanapot szerveztek meg, amelyre 2015. március 22-én került sor a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban.

A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium keretei között működő Gyöngyhalászat tehetségműhely tevékenységei során a résztvevő tanulók természettudományos érdeklődésének elmélyítése, majd egy versenyszerű témanap, a Körmöczy János Kísérleti Fizika Verseny (2015. április 2.) szervezése valósult meg.

A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Cansat tehetségműhelyének tagjai sikeresen megterveztek és megépítettek egy mini szatellit-jellegű egységet, amelynek segítségével légköri elemzéseket, illetve talajelemzést lehet végezni. A tehetségműhely tagjai 2015. április 8-án nyílt nap formájában népszerűsítették munkájukat.

A Gereben néptánctábor (2015. április 16 – 18., Zetelaka) résztvevői – a székelyudvarhelyi Tamás Áron Gimnázium tanulói – elsajátították a vajdaszentiványi táncokat, és a néprajzi előadások keretében megismerkedtek a vizsgált település népi kultúrájával, táncos szokásaival.

A Bolyai Farkas Elméleti Líceum tanárainak közreműködésével megvalósuló Több fényt! tehetségműhely programjai lehetővé tették a tanulók számára a műszaki kreativitás megélését, a különleges kísérletek elvégzésében való részvételt. 2015. május 12-én került sor a műhely témanapjára, amikor előadásokkal, bemutatókkal és vetélkedővel népszerűsítették a programot.

A Genius loci tehetségműhely pedagógusai a múzeum- és műteremlátogatások, fotós körutak révén arra törekedtek, hogy kézzelfogható közelségbe hozzák Nagybánya képzőművészeti múltját, majd néhány festészeti és grafikai technikát ismertettek meg a résztvevő tanulókkal. A műhely témanapjára 2015. május 23-án került sor a nagybányai Teleki Magyar Házban.

A Simplex kör tagjai az általános és középiskolai tanulók számára különféle matematikai témakörökben szerveztek játékos, a kísérletezést és a konstruktív gondolkodást előnyben részesítő foglalkozásokat. A műhely tagjai 2015. június 6-án tartottak témanapot a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban.

A kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum közreműködésével, több székelyföldi helyszínen megvalósuló Mesés Székelyföld táborban (2015. június 11 – 14.) a régió történelmi-kulturális megismerése és az ott folyó alkotómunka a Mesés Székelyföld – in memoriam Orbán Balázs című album kivitelezését eredményezte.

A Tálentum tehetséggondozó tábor (2015. június 25 – 30., Traian Vuia település) célja az interdiszciplináris oktatás erősítése és az alkalmazható gyakorlati tudás megszerzésének elősegítése volt a természettudományok területén. A temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum tanulóit megcélzó foglalkozások korosztályokra bontott csoportokban folytak.

A programok az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett NTP-HTP-M-14-0005 kódszámú pályázati támogatásból valósultak meg.

 

 

    emmi_logo

 

 

 

 

Bookmark the permalink.

Leave a Reply