Kirándulás

A kirándulás részletes programjaAbból, amit láthatunk-hallhatunk a Kolozsvár- Szék útvonalon

Válaszút: a Kis - Szamos bal partján fekvő falu Kolozs megyében, Kolozsvártól csupán 26 km-re. Közigazgatásilag a tőle csupán 6 km-re fekvő Bonchidához tartozik. Korán polgárosult falu, amely évszázadokig a Bánffy család birtoka volt, ennek az emlékét őrzi a 19. században épült kastély. Itt született 1908-ban góf cegei Wass Albert író. A falu másik híres szülöttje Kallós Zoltán néprajzkutató, akinek a kúriájában ma csodálatos népművészeti múzeum található. Jelenleg szórványkollégium is működik a Kallós Zoltánról elnevezett Alapítvány keretében, illetve itt szervezik most már közel húsz éve a mezőségi néptánctáborokat.

Bonchida: Kolozsvártól 30 km-re északkeletre, a Kis-Szamos jobb partján fekszik. Nevének értelme: egy Bonc nevű személy birtokán átvezető híd. Valószínűleg a terület egy Bonc nevű személy birtoka volt és a Kis-Szamoson itt vezetett át híd. Várkastélyát a 15. század végén a Bánffyak építették, majd a 17. század közepén Bánffy Dénes megerősítette. Örököse, Bánffy György, Erdély gubernátora az 1690-es években folytatta az építkezést. A kuruc szabadságharc idején mindkét fél pusztította a támaszpontként használt kastélyt. Ezután elhanyagolt állapotban volt, majd 1748 és 1753 között Bánffy Dénes kolozsi főispán barokk kastéllyá építette át, Erdély egyik legszebb palotája volt. A díszudvart Johannes Nachtigall kolozsvári szobrász görög mitológiai tárgyú szobrai díszítették. Utolsó tulajdonosa Bánffy Miklós (1873-1950) író volt. 1944-ben a németek felgyújtották és kirabolták. Az államosítás után Bánffy Katalin, Bánffy Miklós lánya visszakapta a kastélyt, aki az 1950-es évektől Marokkóban, Tangerben él. A kastély helyreállítására 2001-ben nemzetközi program indult, melyben építész, mérnök, művészettörténész és tájépítész egyetemi hallgatók segítenek az Erdély Versailles-aként is emlegetett kastély felújításában.

Református temploma is nevezetes, 13. századi épület.

Szamosújvár: az erdélyi örmények legfontosabb központja, az örmény katolikus püspökség székhelye, neve örményül: Hájákághák.
A Kis-Szamos völgye már az őskorban lakott terület volt. A rómaiak idejében, a mai város déli bejáratánál római castrum állott, feltételezett neve Congri. Maradványait a város építésekor beépítettek a házakba. Az első középkori települést 1291-ben említik, Gerlahida néven, hiszen a dési sóút itt kelt át a Szamoson. Ekkor már hídja és megerősített várhelye van. Helyén a középkorban Gerla falu állt, melynek emlékét a város mai román neve őrzi. A település akkor vált jelentőssé, amikor 1540 körül Fráter György várkastélyt épített ide. A várkastélyt 1619 és 1652 között többször is átalakították. 1661-ben a török fosztotta ki, 1786-tól az átalakított várat börtönnek használták, majd 1856-ban bővítették. Bástyáit jórészt lebontották. Itt raboskodott Rózs Sándor is, akit a börtöntemetőben temettek el aztán.

A várost a 18. század elején az Erdélybe telepedett örmények alapítják. Őket I. Apafi Mihály fogadja be 1672-ben. 1696-ban I. Lipót rendeletére megkapjak a szamosújvári uradalmat és 1700-ban Verzerescul Oxendius engedélyt kap városépítésre, melynek alapjait Alexa római mérnök tervei alapján rakják le. 1712-ben száz örmény család telepedik le. Először bérbe, majd örök áron veszik meg az uradalmat. A város gyors fejlődésnek indul. Lakói gazdag tímárok (szattyán és kordován készítők) és marha kereskedők. 1786. október 9-től szabad királyi város, 1849-ben, majd 1861-76 között Doboka vármegye székhelye. A 20. században kezdődik az örmény városi közösség hanyatlása, az első világháború után megbomlik a zárt örmény-magyar etnikai jelleg, a második világháború után elveszítik gazdasági erejüket és tömegestől kivándorolnak. A mai lakosság javarészt a környező falvakból költözött be az 50-es évektől. Itt is működik szórványkollégium, a Téka Alapítvány keretében. Itt olyan gyerekek laknak iskolai éveik alatt, akiknek saját szülőfalujukban nem adatik meg a magyarul tanulás lehetősége.

Szék: a település az ún. Erdélyi Mezőségen, a Kis-Szamos egyik mellékvölgyében, dombos vidéken, hegyoldalakkal, völgyekkel szabdalt, nádasokkal, tavakkal tarkított, kopár vidéken fekszik. A község három nagyobb egységre tagolódik: Felszegre, Csipkeszegre és Forrószegre, melyek élesen elkülönülnek egymástól. Ennek megfelelően a határhasználat is három részre oszlott, és mindhárom faluegységnek megvolt a maga szántóföldje, csordája, nyája, kondája. Az erdőket, tavakat, réteket a község közösen használta.

Szék kiesik a főút- és a vasúthálózatból, zsákfalu – talán ezért is tudta megőrizni oly sokáig a hagyományait. Mivel több völgy találkozásában helyezkedik el, a házak a dombokon és a réteken terülnek el. A központ a református templom, innen indul ki a három utca.

Szék környékén a sót már a római császárkorban ismerték és bányászták. A honfoglaló magyarok 895-ben szállták meg az Erdélyi-medencét. Itt amellett, hogy lakhatásra alkalmas helyeken telepedtek le, elfoglalták a sóbányákat és megkezdték földvárak építését. A későbbi Doboka megye környékét Anonymus szerint Tétény vezér szállta meg, akinek leszármazottja Gyula, Szent István királyunk anyai nagyapja. Székről a források 1002-ben tesznek először említést Zeek néven, és valószínűsíthető, hogy már a 11. században központilag művelték itt a sót. Az erdélyi Gyula legyőzése után körülbelül ezidőben juthatott I. István kezébe a széki sóbánya. A sót a középkor kezdetétől a Meszesi kapun át szállították a Tiszáig, ahol hajóra rakták és szétosztották az országban.

A mai református templomot a 13. század közepén ciszterciek építették, gótikus stílusban.

1366-ban Széket az a megtiszteltetés érte, hogy maga Nagy Lajos király látogatta meg. A városnak hosszan elhúzódó vitái voltak a szomszédos Bonchidával a határok ügyében, amelyet a király jött elsimítani. Nem tudni pontosan mennyit időzött Széken, de a várban bizonyára járt. Ennek a látogatásnak az emlékét őrzi a Királydomb nevezetű hely.

1717-ben Széket hatalmas szerencsétlenség érte: egy tatártámadás söpört rajta végig, mintegy 100 élő lelket hagyva maga után. Erre a tragédiára emlékeznek a székiek minden év augusztus 24-én, Szent Bertalan napján. Ekkor fogadták meg, hogy öltözékük alapszíne ezentúl a fekete és a piros lesz. A német etnikum ebben az időben tűnt el Székről, habár a német (szász) hatás még ma is megfigyelhető a széki táncokban. A falu benépesítésére Magyarországról és Székelyföldről hoztak betelepülőket, ami a névanyagban is tettenérhető. A románság viszont ekkortájt jelent meg Széken, ha kis számban is, a királyi kincstár és Mikes gróf jobbágyai révén.

A 20. században megszaporodnak Székkel kapcsolatban a néprajzi adatok. Bartók és Kodály néprajzi kutatásai nyomán, melyek 1905 körül indultak, egyre több kutató felfigyelt az elmúló paraszti világ értékeire. Megkezdődött egy évtizedeken keresztül tartó folyamat, amely azt célozta meg, hogy a Kárpát-medence tárgyi és szellemi népkincsét megőrizzék az utókor számára, és amely az 1970-es években meginduló táncházmozgalomban csúcsosodott ki. Az 1940-es évek elején Lajtha László végezte a széki gyűjtést.

1990-től gyökeresen megváltozott a helyzet a településen. A határok megnyitásával a székiek – a magasabb jövedelem reményében – külföldön, elsősorban Magyarországon vállalnak munkát. A férfiak építkezéseken dolgoznak, a nők népművészeti munkáikat árulják vagy takarítást vállalnak. Az otthon maradt idősek, gyermekek azonban nem tudják ellátni a mezőgazdasági feladatokat.

1999 óta minden évben megrendezik a széki napokat, melyeken széki és mezőségi táncokat tanítanak az érdeklődőknek. Ennek a rendezvénynek egyrészt az a célja, hogy megismertesse a néprajz kedvelőit a helyi hagyományokkal, folklórral; másrészt, hogy összefogja a helyieket. A széki néptánctábor létrehozásában az önkormányzat mellett a Pro Urbe Szék Alapítvány és a Szék Városért Egyesület közreműködik. A fiatalok a Széki Szalmakalap Táncegyüttes keretében kapcsolódnak be a szervezésbe.

Szék lakossága – a népességre vonatkozó adatok szerint – folyamatosan csökken. 2002-ben már csak 2674 fő élt a községben. Közülük 2637-en magyarnak, 110 románnak és 7 cigány nemzetiségűnek vallotta magát.
Köszöntő Helyszínek A verseny Tételek és javítókulcsok Eredmények Díjazott dolgozatok Program Kirándulás Kolozsvári látnivalók Vers-Kolozsvár Képtár Videók Támogatók