Krakkó

Már hetek óta izgatottan készülődtünk, amikor megérkezett a várva várt nap. November 27-én, pénteken este ugyanis két nagy busszal indultunk Krakkóba. Iskolánk 80 líceumos diákja és néhány tanárja vett részt a kiránduláson. Egész éjjel utaztunk. A jóhangulatból nem volt hiány, és mindenkinek sikerült egy keveset aludni is (széken, földön, ki hol érte…). Mire az álom kiszállt a szemünkből, már Szlovákiában voltunk, ahol áthaladtunk a Magas-Tátra gyönyörű völgyében. A csodaszép látvány az öröm egy különleges érzését ébresztette fel bennem.

Déltájban megérkeztünk Krakkó városába. A buszok egyenesen a szálláshelyünkhöz vittek minket. (Két helyen voltunk elszállásolva, mivel egy helyre nem fértünk volna be olyan sokan.) Lepakoltuk a csomagjainkat, és azonnal indultunk tovább. Először a királyi palotát, a Wawelt látogattuk meg, amely a középkori Lengyelország uralkodóinak székhelye volt. Gyönyörű régi bútorokat, freskókat láthattunk, a palota restaurált termeiben pedig rengeteg festmény és kézzel szőtt kárpit kap helyet. A székesegyházat is megtekintettük, ahol megkoszorúztuk iskolánk alapítójának, Báthory Istvánnak a sírját.

Ezután lesétáltunk a főtérre, ahol már javában folyt a karácsonyi vásár. Szépen feldíszített karácsonyfák tündököltek a sötétben. A szabadidőnket nagyrészt a vásár színes labirintusában töltöttük.

Másnap reggel fényes napsütésben indultunk a város többi érdekességére vadászni. Kisebb csoportokban sétáltunk. Bementünk a főtér sarkán levő díszes Mária-templomba, amely a város egyik legszebb és leghíresebb szentségháza. Épp mise zajlott, amikor beléptünk, és nagy meglepetésemre a templom tele volt. Boldogság töltött el a hívek láttán, akiket a szeretet itt összegyűjtött, és akik egy közösségként imádkoztak és énekeltek. Több templomot is meglátogattunk, de tényleg az első bizonyult a legszebbnek. Átsétáltunk a Flórián-kapu alatt, megcsodáltuk a barbakánt, a színházat, majd a főtérre visszatérve a posztócsarnokot és az óratornyot. Sajnos a városlátogatásra szánt idő gyorsan elszállt, mert máris indulnunk kellett Auschwitzba.

Az odavezető úton még mindenki vidáman nevetett, beszélgetett. A táborba érkezve újabb csoportokat alakítottunk ki, és végigvezettek minket a rémálmok tanyáján. Hátborzongató dolgokat láttunk és hallottunk. A rengeteg megmaradt tárgy, bőröndök, cipők, fazekak, szemüvegek, a több tonnányi levágott női hajfütrök… Amikor megláttam a halomba gyűjtött féltenyérnyi méretű babacipőket, elsötétedett előttem a világ. A cellák, a krematórium, a gázkamrák… mindenütt a szürkeség és a fájdalom ordított a falakból. Úgy érzem mindenkiben mély nyomot hagyott e látvány, viszont élményként is megéltem mindezeket, mert véleményem szerint fontos megismerni a világunk sötétebbik oldalát is ahhoz, hogy még jobban tudjunk örülni a jónak. A visszafele vezető úton csend uralkodott a buszon. Olyan volt, mintha az idő megfagyott volna a gondolatainkkal együtt.

Miután visszaérkeztünk szálláshelyünkre, s a jóhangulat is kiszabadult Auschwitz bilincseiből, úgy döntöttünk, hogy az esti szabadprogram alatt meglátogatjuk a csokigyárat. Amint beléptünk az ajtón, úgy éreztem magam, mintha álomvilágba léptünk volna. Mindenki ámult-bámult. A polcokon csak úgy sorakoztak a különböző csokifigurák, szépen rámosolyogva a váráslókra. Fehér csoki, tejcsoki, fekete csoki, mogyorós, mandulás, mazsolás álom. Jóval több, mint fél órába telt, mire újból Krakkó hűvös utcáin sétálgattunk. Ajándékokat vásároltunk, finom lengyel ételeket kóstoltunk meg egy vendéglőben, megcsodáltuk a Visztula partját a város esti fényeiben, majd kissé melankólikus hangulatban visszasétáltunk a szállásra, búcsút intve a már-már szívünkhöz nőtt Krakkónak.

Hétfő reggel újból a buszban találtuk magunkat. Az utazás csendje elárulta, hogy mindenki nagyon fáradt. Délután megérkeztünk Kassára, ahol megtekintettük a Szent Erzsébet-dómot, és ennek kriptáját, melyben II. Rákóczi Ferenc, édesanyja, Zrínyi Ilona és fia, Rákóczi József hamvai vannak örök nyugalomba helyezve. Rövid séta után továbbindultunk, és estére Miskolctapolcára értünk.

Kirándulásunk utolsó napjának délelőttjét a miskolctapolcai barlangfürdőben töltöttük. Mindenki számára kellemes időtöltés volt, még a tanárok is jól szórakoztak. Nem mindennapi élmény egy barlang falai között fürdeni, nagyon érdekesnek találtam.

Tanáraink egy meglepetésprogramot is szerveztek nekünk hazatérés előtt. A Tokay borvidék érdekességeit ismerhettük meg, beavattak minket a borkészítés titkaiba, sőt, borkóstolón is résztvehettünk. Elégedetten ültünk fel a buszokra, immár utoljára, mert következő célpontunk már kincses Kolozsvárunk volt.

Úgy érzem, ez a négy nap felejthetetlen élmény marad úgy nekünk, diákoknak, mint tanárainknak, és örömmel gondolunk majd vissza az együtt eltöltött időre.