Jutalomkirándulás

Este, sötétség által elfojtott, izgalmas várakozással indultunk útnak. Mindenki szöszmötölt, sutyurászott, kacarászott. Vidáman zsongott a busz.

Reggel a mediterrán meleg és pára fényében ébredtünk, Horvátországban. Ez ország az ókorban római fennhatóság alá tartozott, 1091-től majdnem ezer évig magyar társkirályság volt. Az első világháború után Jugoszlávia részévé vált, majd függetlenségének kikiáltása után 5 éves háború színhelye lett. Ma már virágzik, infrastruktúrája sima, könnyű, idegenforgalma világos.

Felfedezőkedvünk még öntudatlanul hömpölygött idegpályáinkon, amint zágrábi városnézésre indultunk. Mindenki a hosszú, zsibbadásos éjszakára panaszkodott. Szemünk mégis lassan-lassan nyílni kezdett, ahogy végigvezettek a keskeny, takaros utcákon, majd megmásztuk a várdombot. A város neve a „patakpart” helymeghatározóból származik, ugyanis Szent László király a Száva partjára épített templomot Szent István tiszteletére, innen fejlődött ki a mai főváros.

Zágrábot elhagyván dél felé haladtunk, s bár fejünk még nehéz volt, kijózanított a kékség, mely a parton fogadott. Kék volt a tenger, az ég, a hegyek. A nyughatatlan nap szikrákat szórt az indigó-zafír-türkiz-akvamarin-angol-búzavirág-acél-éj-áfonya-alkáli-azúr-bizánci-császár-francia-jég-kékségen. Ragyogás.

Fiuménél értünk tengert, ahogy a Recsina folyó is, tőle kapva nevét a város (Rijeka horvátul). A volt magyar kikötő és hajóépítéssel foglalkozó város gyönyörű épületeit, utcáit, akadémiáit a Monarchia idejéből őrzi. A Fiume melletti Abbázia (Opatija) tengerparti strandján lemostuk fáradtságunkat a nyílt, tiszta tengerben. A hűvös só, mely ránkszáradt, kisimította arcunk s kedvünk. Kimerült, forró álmunk volt ezen az éjszakán, a reggel mégis frissességet hozott.Verőfényben szeltük át az Isztriai-félszigetet, domb domb hátán, völgy völgy hasán, s már nem tengerben, hanem a mediterrán szúrós-szívós cserjék hullámain úszkáltunk.

Délután Póla-ba érkeztünk. Miután meghallgattuk a város történelmét, körbejártuk a római amfiteátrumot, felmásztunk bástyáira, letekintettünk az öbölre és engedtük, hogy a szél hajunkat fújja, majd kalapunk után futottunk. Az óváros utcáin tipikus tengerparti stílusú házakra leltünk, ókori maradványokra, városkapukra. Építkezésében, elrendezésében nagyon hasonló volt Poreč is, az Euphrasius püspök által bizánci stílusban épített bazilikáról híres, az Isztriai-félsziget nyugati részén fekvő kisváros.

Ismét a tengernek tartottunk, a Trieszt melletti Muggiába, ahol naplementében fürödtünk. A kékség egybeolvadt a kárminvörös-tűzpiros-narancssárga-magenta-okkersárga nappal s színei rajtunk tükröződtek. Sokunkban nyomott hagyott ez este. A víz tökéletes volt és a társaság is. Másnap Triesztben buszra futottunk, várban járkáltunk, sirályként szárnyaltunk. Az osztrák Miksa főherceg által építettetett Miramare-kastélyt és az azt körülvevő áttetsző, égszerű tengert csodáltuk.

Mindenki sajnálatára aznap már nem fürödtünk, barlangba siettünk, Szlovéniába. Ez ország területe a 14. századtól Habsburg fennhatóság alá tartozott, csak a 20. század elején terjedt el az egységes délszláv állam megalakításának eszméje. De ez még nem valósulhatott meg, a terület rögtön az első világháború után Jugoszlávia részévé vált, a köztársaságot csak 1991-ben kiáltják ki.

A postojnai cseppkőbarlang fehér, vörös és szürke birodalmába apró vonat vitt le minket. A sebesség, játék, szemünkbe csapó szél, sok-sok integetés, lábunkat kóstolgató hideg és a barlangi vakgőte tanulmányozása nevetést csalt elő még a morcogókból is. A barlang már két évszázada látogatható, napjainkban évi egymillió ember is elutazik ide, hogy megtekintse a különleges, vas- és mangánoxiddal színezett kalciumkarbonát képződményeket.

Aznap később Ljubljana-ba érkeztünk és elfoglaltuk helyünk az izgalmas, színes emberekkel zsúfolt diákszállóban. Lefekvés előtt a főváros utcáit jártuk, hangulatos teraszokat, utcazenészeket, emberektől nyüzsgő világot találva. Másnap északnak tartva, a Júliai-Alpok fennnséges hegyeire tekintve érkeztünk meg a Bledi-tóhoz. A tó Szlovénia második legnagyobb tava, vize zöld, egy apró sziget templommal, hattyúk, kacsák, tanyáznak rajta, és érdekes vízisportokat gyakorló emberek.

Délután ismét a nyugodt, napfényes fővárosban barangoltunk. Nagyon örültünk a szabadidőnek,a szabad felfedezésnek, a felénk tanusított bizalomnak. Sárkánylegendákat éltünk meg e délutánon, hidakon futkorásztunk, gyönyörködtünk a várból nyíló kilátásban, izgalmas történelmet hallgattunk, helyi ételeket vacsoráztunk, külföldi barátokat szereztünk, koncertet hallgattunk, szórakoztunk…

Utolsó nap hazaindultunk, bár útba ejtettük még a keszthelyi Festetics-kastélyt és a balatonboglári strandot. A kékre vágyók ki sem szálltak a vízből azalatt a néhány óra alatt. Jól lemosták a sót magukról.

Sok lélekként éreztük a színeket, tájakat, vizeket, életeket, fákat, egymást. Egy lélekként éreztük jól magunk. S egy lélekként köszönjük Kovács Sándor esperes úrnak és a Báthory Szülői Szövetségnek támogatásukat.

Ágoston-Szász Katalin, 12.C