Tavaszi versenyeredmények földrajzból

A Terra országos földrajz verseny megyei szakaszán (2015.03.28.) négy tanuló képviselte iskolánkat, kitünően, hisz mindannyian díjazottak lettek:
Bugár Anna VI. A, Zágoni Kata, VII. C és Istvánfi Szabolcs VII. B osztályos tanulók III. díjat nyertek, míg Sprencz Róbert VI. A osztályos diák dicséretet kapott.

Négy másik társukkal együtt ugyancsak ők vettek részt az idén VI. alkalommal Körösfőn megrendezett Körösi Csoma Sándor Országismereti vetélkedőn. A rendkívül szórakoztató, tíz érdekes fordulóból álló versenyt a 32 résztvevő csapat nagyon élvezte. Diákjaink ebben az évben is remekül helytálltak, hisz mind a négy csapatunk értékes díjakkal tért haza.
VI. osztály:

    Kovács Kata, Orbán Emese I. díj
    Bugár Anna, Sprencz Róbert IV. díj

VII. osztály:

    Albert-Nagy Henrietta, Zágoni Kata III. díj
    Istvánfi Szabolcs, Sükösd Máté dicséret

Gratulálunk a szervezőknek, versenyzőknek és a felkészítő tanároknak!