Balaskó Nándor (1918-1996) grafikái a Klubgalériában

Tájak, emberek

Mint mondta egy interjúban ”sokáig én sem tudtam, hogy mi is lesz belőlem: festő vagy szobrász”. Elsősorban szobrász volt, de mint sokoldalú teljes művész, igen jelentős grafikai, festői és pedagógiai munkát is hagyott maga után. Többször állított ki szobrai mellett grafikát is.

Jelen kiállításunkra egy sor nagyobb méretű tusrajzát válogattam ki. A munkák vékony tustollal, ferdén vágott nádtollal, lapos fapálcikával, illetve ecsettel készültek. Mindegyik rajza egy-egy üzenet, vallomás a szülőföldről, a szunnyadó falusi hétköznapokról. Ugyanakkor alkotójuk lelki tükre is, hisz Balaskó Nándor is a falu szülötte volt, az érmelléki Szalacsé. A művész nem tud elszakadni gyökereitől, nosztalgikusan alkotja újra a falu világát, portréit, alakjait a lélek tisztasága lengi be, csendesek szemérmesek.

Mint szobrász, a síkon is a teret keresi, nem a fény-árnyék használatával, hanem a perspektíva törvényeivel. Eszköztára a végsőkig leegyszerűsített. Hirdette a beszédes szűkszavúságot, az egyszerűségben rejlő erőt, azt, hogy a legnehezebb feladat minimális eszközökkel maximális hatást elérni. A rajzokon fontos szerep jut a papír fehérjének, az üresen hagyott nagy fehér foltoknak. Tiszta világosság árad szét az egyenletesen kezelt rajzfelületeken. Tömören fogalmaz, nem satíroz, nincs fehér-fekete fényárnyék, fehér foltok között fekete vonalak kacskaringóznak. Ezek a hosszú, hullámzó, ívelő hibátlan vonalak teremtik meg a formát. Sokszor a rajz egyetlen tőmondat, máshol a fekete vonalak is inkább csak sugallnak, fantáziánkra bízva a kiegészítő részleteket. Balaskó, a szobrász, a papíron is alakít, simít, gyúr, modellál. Csak hullámzó ritmus van, nincsenek zökkenő törések. Vonalai hol szelídek, hol szilajak. Helyenként részletez, elbeszél, legyen az egy kucsma szőrtextúrája, vagy a kapor termésének dekoratív szerkezete.

Kedvelte a dombos, hegyes tájakat, a fenyőerdőket, a tiszta hómezőket, a vonalas tusrajzhoz idomuló téli tájat. Ugyanakkor közel hozza e tájak lakóit is, portrét készít róluk. „Engem mindig is az ember érdekelt” – vallotta. Portréi egy-egy életút tükre. Tisztelettel közelít modelljeihez, ugyanakkor éles jellemlátása figyelhető meg.

Hol készültek ezek a grafikák? Sok helyen megfordult, nagy kiránduló volt, imádta a természetet. Munkái hátlapján dátum, helységnév jelzi útjai állomásait – Retyezát, Torockó, Bonyha, Naszód, stb. Az 1961-es dátum pedig jelzi, hogy több mint 50 éves múlt képei köszöntenek ránk. A paraszti lét tükrei ezek, lévén ő is e nehéz sorból küzdötte fel magát, a kolozsvári Képzőművészeti Főiskola professzorává. Megértéssel, mély tisztelettel rajzolta szülőföldje gyökerei üzenetét.

„A szobrászmunka nagyobb stációi, nagyobb feladatok megoldása között a grafikázás jól kitöltötte az űrt, egyfajta kikapcsolódást, megpihenést is jelentett” – vallotta. Térjünk be mi is a Báthory István Elméleti Líceum Klubgalériájába, kikapcsolódni, megpihenni, ahol a kiállítás február és március hónapok folyamán tekinthető meg, hétköznapokon 9 és 15 óra között.

Orbán István