E hely kapcsán, ahol összehozott bennünket a művészet és a tudomány, néhány gondolatot fogalmaznék meg a könyv, a könyvtár szerepéről az iskola, az ember életében.
Sok nemes gondolat közül, amely az írás története során megszületett a könyvről, könyvtárról, ma Comenius szavait érzem a leghelyénvalóbbnak „ A könyvek révén sokan lesznek tudóssá az iskolán kívül is, könyvek nélkül viszont senki nem lesz tudós, még az iskolában sem: ha szeretjük az iskolát, szeressük a könyveket, az iskolák lelkét is; amelyik iskolát nem éltetik a könyvek, az halott.” Ennek szellemében fogalmazódott bennem meg a feladat: életre kelteni a Báthory Líceum lelkét, a könyvtárát, ezt a több mint 30 000 kötetes tárházát a tudománynak és a művészetnek.
Bátran kimondhatjuk, hogy kevés iskola büszkélkedhetik hét helyiségből álló, több mint 30000 kötetet tartalmazó könyvtárral, de dicsekvésünk hangja rögtön elhalkul, mihelyt arra gondolunk, hogy szinte kihasználatlanul hever, parlagon ez a kincs.
Volt igazgatónknak, Tőkés Elek tanár úrnak a könyvtár felújítása lett volna a következő nagylélegzetű terve, amely megvalósításra várt, de korai halála miatt nem kerülhetett rá sor. Nem tudjuk, hogyan képzelte el a könyvtár újrarendezését, mert soha nem árulta el a terveit. Nem maradt más lehetőség, mint eltervezni, és megvalósítani az ő emlékére is.
Ősszel azt hittük, hogy sikerülni fog egy év alatt, de a gazdasági helyzet bebizonyította, hogy sokkal nehezebb az anyagi feltételeket biztosítani, mint gondoltuk volna. Mégis a könyvtár éledezni kezdett. És hiszem, hogy egy-két éven belül olyan lesz, amilyennek megálmodtuk.
Egyelőre a Klubgalériát sikerült visszaállítanunk, felélesztve egy megszüntetett hagyományt, és lehetőségeket nyitva fiatal tehetségeknek, hogy bemutatkozzanak. A Klubgaléria először az 1979-80-as tanévben alakult meg, hódolva a történelmi múltnak, ugyanis a piarista gimnáziumban működött a Kolozsvári Normál Rajzoda, és itt rendezték meg 1883-ban az első erdélyi hivatalos képzőművészeti tárlatot.
Érdekes múltidézés lett volna most Guttmann Szabolcs visszaemlékezését hallani a Klubgaléria megnyitásáról, hiszen 1980 márciusában hivatalos ünnepség keretén belül éppen az ő munkáiból készült kiállítással nyitották meg a galériát. Szívesen elfogadta volna a meghívást, ám fontos feladatai éppen ma elszólították a városból.
A galéria működésének 7 évéről, a benne megrendezett 29 kiállításról ma is olvashatók a dokumentumok, ám azóta sem sikerült, 24 év alatt visszaállítani azt a hagyományt, amelyet a kommunista rendszer minden szellemi értéket megsemmisíteni kívánó rendelete megszüntetett.
Most elkövetkezett az újralakítás pillanata, ezúttal iskolánk rajztanárának, Orbán István képzőművésznek a kiállításával nyitjuk meg újra, és azért éppen őt tüntettük ki ezzel a dicsőséggel, mivel az egyik legkitartóbb szorgalmazója volt ennek.
Ami a jövőjét illeti, eltökélt szándékunk havonta kiállításokat rendezni, író-olvasó találkozókat, kulturális műsorokat, amellyel bevonzzuk nemcsak diákjainkat, de Kolozsvár művészetszerető lakosságát az iskolába, lehetőséget adva a fiatal és nemcsak fiatal tehetségeknek bemutatkozni.
Mielőtt átadnám a szót a kiállítás megnyitójának, Németh Júlia kritikusnak, szeretném megköszönni mindazonak, akik segítettek a könyvtár újrarendezésében, és itt nemcsak anyagi, hanem szellemi-erkölcsi támogatásról is beszélnem kell: Guttmann Szabolcsról és diákjairól, akik felmérték a könyvtár teljes állagát, Ferenczy Botond volt diákunkról és képzőművészről, aki a bútorterveket készítette, Vincze Lászlóról, aki az átrendezésben, leltározásban állt mellénk, Pákai Lóránt volt diákunk, aki az elektronikus katalógus programját elkészítette, Lendvay Elemér volt piarista diákról, Kerekes Gábor, szülőről, a Secral. Com Kft-ről, a Szülőföld Alap és az Eurotrans Alapítványról, a Gyulafehérvári Confessio Alapítványról és nem utolsó sorban a Báthory Szülői Szövetségről, konkrétan Vilcsek Károly elnökről, aki nemcsak anyagilag de gyakorlati segítséggel is támogatott. Nem feledkezem meg a katolikus teológiai osztályok diákjairól, sőt a tanári kar egy tanárcsoportjáról, akik a lomtalanításban, könyvek rendezésében voltak segítségünkre, és akikre továbbra is számítunk.
Nélkülük nem juthattunk volna el idáig, és reméljük, hogy a továbbiakban is találunk olyan kultúra-szerető emberekre, akik érdemesnek találják támogatni ezt a kezdeményezést, amely első sorban diákjainkat szolgálja, de ezzel egyidőben Kolozsvár magyar lakosságát is.
