Becze Szabolcs


Szeretettel gondolok vissza azokra az évekre amelyeket a Márton Áronban tölthettem és többek között matekezhettem. Szerintem egy külső ember nem értheti meg, ahogy nem is igen értették akkor sem, hogy miért jártam akkoriban annyi versenyre, és mért töltöttem annyi időt matekezéssel. Már szinte 8 év telt el azóta, hogy először együtt a csapattal elmentünk egy versenyre Ukrajnába… 8 év, hihetetlen. Ahogy végig pörög ez a 8 év a fejemben tengernyi emlék áraszt el, barátságok, vicces helyzetek, szerelmek, utazás, lógás, kaland, beszélgetések na és azért matekezés is…J.

Ahogy elvégeztem a középiskolát és elkerültem az egyetemre, gyakran botlottam bele régi matekes ismerősökbe, akik közül néhányukkal most is igen szoros kapcsolat fűz össze, sőt meghatározzák az életem. Tagadhatatlanul az életemet körbeszőtte a matekezés, és ahogy eddig érezhettétek, nekem elsősorban szórakozás volt, szórakozás együtt olyan emberekkel akiket összekötött a közös érdeklődési kör, és egy halom emlék. Ezek az emlékek a legfontosabbak, amelyeket most magamnak tudhatok, viszont sokan feltehetik magukban a kérdést, hogy: jó-jó szórakozni sok helyen lehet, de szakmai szempontból mire volt jó annyit matekezni?

Szakmai szempontból nekem különösen felhasználható mindent amit kaptam ezalatt az évek alatt. Miután négy évet végig matekeztem a Márton Áronban, és több-kevesebb sikerrel eredményeket értem el a különböző versenyeken, amiatt mert egyszer részt vettem az országos szakaszán az egyik olimpiának felvételi nélkül bejutottam az egyik legkeményebb informatika egyetemre (ami nagyon-nagyon szerencsés lépés volt nekemJ). Utána sajnos azt a fajta matekezést abba kellett hagynom, viszont pár évvel később, vagy 2-3 interjún is rákérdeztek, hogy hogy is van azzal a Nemzetközi Magyar Matematika Versennyel? Az egyetem négy éve után felvételiztem a Brüsszeli műszaki egyetemre, és sikeresen fel is vettek és most itt vagyok. Informatikát tanulok és az egyik tantárgyam egyik kurzusa arról szólt, amit nekem vagy 6 évvel ezelőtt egy őszi estén mutatott Tamási Csaba a megszámlálhatóan és a megszámlálhatatlanul végtelen halmazokról J.

Mindent összevetve számomra nagyon értékes emlékek voltak ezek, amelyekre nagy szeretettel gondolok vissza és ha még egyszer visszamehetnék az időben akkor talán az egyetlen dolog amin változtatnék, az az hogy verseny idők alatt nem mennék be magyar órákra sem:) (Reméljük Csutak Jutka tanárnő nem fogja olvasni)