SimpleX, kell a keksz! Kvízverseny a SimpleX Egyesületnél


Minden évben van egy májusi nap, ami naptárunkban színessel van kiemelve. Ez idén:

2018. május 28., MATEMATIKAI TEHETSÉGEK NAPJA

Azért nagyon fontos számunkra minden évben ez a nap, mert ezen a napon ünnepeljük az egész éves közös munkát. És mivel mással ünnepelnénk, ha nem egy utolsó együttgondolkodással. Nagyon komoly és hosszas előkészületek folynak minden évben, hogy ez az együttgondolkodás minél tartalmasabb, vonzóbb legyen: KVÍZJÁTÉKot készítünk.
És akkor lássuk, hogy hogyan is zajlott le a SimpleX Egyesület Tehetségnapja, május 28-án.
Csíkszeredában, a Márton Áron Főgimnázium gyönyörű dísztermében már a délelőtt folyamán szorgoskodtak az önkéntes diákok, mert idén is egymás után két kvízverseny lebonyolítására vállalkoztunk. Az első kvíz a Márton Áron Főgimnáziumban éppen zajló Iskola Másképp Hét fő matekes tevékenysége volt, és az iskola diákjainak szerveztük. A második, délután zajló rendezvény az egyesület által a tanév során hetente/kéthetente tartott, egész Csíki-medencére nyolcadik éve kiterjedő tehetségfejlesztő szakkörök záróünnepélye volt, de ugyanakkor nyitott volt minden érdeklődő számára (képeket a rendezvényről itt nézhet).
Az első kvízen 6 csapat, azaz 30 diák vett részt. A délutáni rendezvényre pedig több mint 100 – IV-VIII. osztályos – gyerek nevezett be, 21 csapatot alkotva, a következő iskolákból:

Helység
Iskola
Csíkcsicsó Kájoni János Általános Iskola
Csíkdánfalva Petőfi Sándor Iskolaközpont
Csíkmadaras Kiss Ferenc Általános Iskola
Csíkszentdomokos Márton Áron Általános Iskola
Csíkszentkirály Vitos Mózes Általános Iskola
Csíkszentmárton Tivai Nagy Imre Szakközépiskola
Csíkszereda József Attila Általános Iskola
  Liviu Rebreanu Általános Iskola
  Nagy Imre Általános Iskola
  Nagy István Művészeti Középiskola
  Petőfi Sándor Általános Iskola
  Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium
Gyimesközéplok Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola
Tusnádfürdő Jókai Mór Általános Iskola

A kvízversenynek hat témaköre volt: a lehető legtöbb/legkevesebb, igaz-hamis feladatok, gyufás feladványok, számlálási feladatok, számrejtvények, illetve egy meglepetés kategória. Ezekben a témakörökben különböző nehézségű (5, 10, 15, 20, 25 pontos) feladatok sorakoztak.
Habár mindkét kvízverseny (lásd: http://quizz.simplexportal.ro) közel három órát tartott, rendkívül izgalmas volt, a gyerekek és az őket kísérő tanítók, tanárok, szülők végig jól szórakoztak.

A legfontosabb nyilván az volt, hogy a gyerekek matekezéssel, együtt gondolkodással, és ezáltal szórakozva töltötték a napot, de minden versenyen vannak legtöbb pontot elérő csapatok.
Ők a következők:

Délelőtt (nagyok):

I. díjas a Szilárd mester csapattya nevű csapat: Csibi Alexandra, Egri Csongor, Ferencz Szilárd, György Zoltán (X. o.), Rancz Máté (XI. o.)

II. díjas a SimpleW nevű csapat: Márton Vazul, Péter István (XI. o.), Szabó Balázs (IX. o.)

III. díjas a sapkák nevű csapat: Gergely Anna, Petres Sára, Salló Attila, Székely Ákos (XII. o.) és az Apacsok nevű csapat: András Zsolt (IX. o.), Bartis Zsolt (XII. o.), Kozman Botond (XI. o.), Rokaly Barna (IX. o.)

Délután (kicsik):

I. díjas a Petőfi Sándor Általános Iskola Mindegy a négyzeten nevű csapata: Herța Noémi (VI. o.), Jánó Róbert (VIII. o.), Lacz Kinga (VII. o.), Lázár Előd (VII. o.), Țepuc Tünde (V. o.) – 220 pont

II. díjas a Nagy Imre Általános Iskola NAGY CSAPAT nevű csapata: Ambrus Márk (VIII. o.), Mihály Tamara (VII. o.), Mihály Tamás (VII. o.), Tamás László (VIII. o.), Toth Emese (VIII. o.) – 215 pont

III. díjas a Nagy István Művészeti Középiskola Öt a kövön nevű csapata: Balázs-Bécsi Júlia, Benedek Márton, Heron Kincső, Mihály András Ferenc, Páll Ákos (VI. o.) – 185 pont

Az eredményhirdetést követően érkezett a – már hagyományossá vált – SimpleX torta, amiből repeta is jutott kicsiknek nagyoknak egyaránt.

A már nyolcadik éve az egész Csíki-medencére kiterjedő matematikai tehetséggondozó szakkörök, és ez a rendezvény nem jöhetett volna létre a következő emberek nélkül (zárójelben az évfolyam, akikkel idén foglalkoztak): Csapó Hajnalka (IV. osztályosok), Páll R. Olga (V. osztályosok), Zsombori Gabriella (VI. osztályosok), Tamási Csaba (VII. osztályosok), valamint Csata Lili (VIII. osztályosok).

Sok IX-XII.-es, Márton Áron Főimnáziumban tanuló diák vállalt idén is önkéntes munkát, hogy a rendezvény olajozottan működjön. Ők felváltva, egész nap segítették a gyerekeket és bennünket. Ezúton is nagyon szépen köszönjük nekik munkájukat!

Szülinapi rendezvényünknek méltóbb helyszíne nem is lehetett volna, mint a Márton Áron Főgimnázium díszterme. Ezúton is köszönjük az iskola vezetőségének, hogy ismét rendelkezésünkre bocsátotta a tanév során szakköreinknek a tantermeket, illetve nyitó és záró rendezvényünkön a dísztermet.

Végül szeretnénk megosztani mindenkivel, hogy milyen – egy perc alatt írt – szlogeneket kaptunk a csapatoktól: a Meglepetés kategóriában ugyanis az 5 pontos feladatot kicsik és nagyok is kiválasztották, itt pedig meglepetésükre nem matek feladat várta őket, hanem az a kérés, hogy írjanak szlogent (jelmondatot) a SimpleX Egyesületnek.
És amit kaptunk:
• Megtudtuk, hogy mi, SimpleX-esek, nem vagyunk túl komplexek, de azért még nincs olyan nagy baj:

Se nem Simpla, se nem kompleX,
Kettő között van a SimpleX.

• Kiderült, hogy akár randioldalt is működtethetnénk, hiszen:

Nem baj hogyha nincsen ex,
Mindent megold a SimpleX!

• Azt már mondanunk sem kell, hogy:

SimpleX is the best!

• Viszont ugyanakkor óvva intenek bennünket, hogy:

SimpleX relax!

• Örök igazság jelmondataink is lehetnének:

A matek, az kell!

A matematika SimpleX, mint a biciklizés.

Nincs elégtétel, ha túl könnyű a tétel.

Járj a SimpleX-re,
Matek megy a fejedbe.

• És egy kis alliteráci(j)ó is jól jöhet:

Szimplán számolj a SimpleX-nél!

• Kedvenc jelmondatunkat egy negyedikesekből álló csapattól kaptuk:

image001

• De, a szlogenek szlogenje (ha lehet egyáltalán ilyet mondani):

SimpleX, jár a keksz!

De mi is az a keksz, ami minket illet? És az miért jár? Nekünk jár, vagy a gyerekeknek? Szellemi táplálékról lenne szó? Vagy egyszerűen Eudzsénijásan kell az egészet felfogni? Várjuk a kedves Olvasók véleményét erről.

Szép, tartalmas vakációt mindenkinek!

Az összes nekünk írt szlogen

Kicsik szlogenjei a SimpleX Egyesületnek:

- András Szilárd matekegyesülete! Gyere és matekezz velünk!

- Az okosság sokat ér.

- SimpleX, ahol semmi sem kompleX!

- Többet ésszel, mint erővel!

- A matek, az kell!

- A matematika SimpleX, mint a biciklizés.

- Szimplán számolj a SimpleX-nél!

- A számok mindenek felett!

- Számolj, hogy számíts!

- SimpleX is the best!

- A tudás hatalom.

- SimpleX, és egyszerűen kijön az X!

- Minden számmal segítesz a SimpleX-nek!

- Az élet olyan, mint a matematika. Nem tanulni, hanem tudni kell!

- Se nem Simpla, se nem kompleX,
Kettő között van a SimpleX.

-

- Járj a SimpleX-re,
Matek megy a fejedbe.

- SimpleX relax!

- Tanítjuk a mateket, hogy legyetek ügyesek.

- Mindig legyen ilyen jó felkészítő!

- Az ászok a matekosok!

Nagyok által írt szlogenek:

- Nem is olyan kompleX!

- Olga, Tamási, Csapó,
Ez a nyerő trió!

- SimpleX, jár a keksz!

- Nincs elégtétel, ha túl könnyű a tétel.

- A matek olyan, mint az élet. Nehéz. De mi ezen segíthetünk.

- Nem baj hogyha nincsen ex,
Mindent megold a SimpleX!