A tanítás energetikája


Minden valódi tanítás energiaátadást jelent. A tanító ad, életerőt, megértést, kitartást, ragaszkodást, tisztaságot és emberi mértéket, mindent, ami a korábbi ismereteket, életszemléletet képes átszervezni. Ezen átszerveződés nélkül, nincs mélyreható megértésélmény, nem nyílnak meg a hosszú távú memória kapui és az abban uralkodó mélységes rend kilöki magából az esetlenül odacsöppent ismeretfoszlányokat, mintázatokat. A legtöbb diák persze nem is érzékeli, hogy mit kap, esetenként mit kaphatna. Az energiaátadáshoz kell ugyanis a szinkronizálásnak egy különös fajtája, a tanító is és a tanuló is egy közös frekvenciára kell ráhangolódjon, amit az adott energia rezgésszáma határoz meg. Nem elégséges tehát ha mindketten ugyanazon a frekvencián vannak, ez a frekvencia meg kell egyezzen az átadandó energia rezgésszámával. Amennyiben ez nem következik be, de a tanító és a tanuló azonos frekvencián van, akkor mindig valami más energia adódik át, olyan, amit esetleg nem is tudatosan irányít a tanító vagy a tanár. Az igazán jó tanárnak tehát előbb elő kell idéznie ezt az állapotot. Ezután engednie kell, hogy rajta átáramoljon a tanításhoz szükséges energia. Ez sok esetben nagyon megerőltető lehet, hisz ez a nagy energiaáramlás mindig hoz magával meglepő, esetleg kellemetlen, kezelhetetlen dolgokat és ugyanakkor ki is üríti az esetleg létező energiakészleteket. Ha a tanító erőlködik, mindenképpen tanítani próbál, akkor a kiürülés jelensége nagyon felerősödik, hisz ez azt jelenti, hogy a tanítás során a saját személyes energiáinak előtérbe helyezésével megpróbálja elnyomni a tanítás hatalmas belső energiáit. Ahhoz tehát, hogy lényegi tanítás létrejöhessen a tanítónak mélységes alázatot és feltétel nélküli odaadást kell gyakorolnia a saját tanítása, a megtanítandó iránt. Ha ezt sikerül és létrejön a megfelelő szinkron, akkor a tanító a tanítás által feltöltődik annak ellenére, hogy kifele, a tanítványok irányába hatalmas mennyiségű energiát áramoltat. Ha viszont ez az állapot nem jön létre, akkor a tanítás, a tanítási állapot létrehozásának érdekébe tett erőfeszítés kiüríti a tanító saját energiáit. Ilyenkor a legnagyobb veszély az, amikor a tanító a tanítvány által próbálja visszanyerni az energiáit, amikor a tanítvány fejlődéséből, a tanítvány eredményeiből próbál energetikailag táplálkozni, emberileg feltöltődni. Ez nemcsak a tanítóra nézve esélytelen, mert minőségileg más típusú energiával igyekszik pótolni az elveszettet, hanem a tanítványra nézve kifejezetten káros, súlyos terhet ró a tanítványra és ezáltal az ilyen jellegű tanítás a tanítvány életében beavatkozásként működhet, melynek végső karmikus terhei visszahatnak a beavatkozóra.

Az iskola esélyei
Az iskola, mint állandóan megújuló, ugyanakkor a legősibb tudást is közvetíteni kívánó rendszer csakis akkor működhet hatékonyan, ha sikerül megvalósítania a lényegi tanítást, azt az energiaátadást, amely a tanítványok számára lehetővé teszi az egyéni energiabefektetés legmagasabb szintjeit, amikor lét és életenergiáikat képesekké válnak önző érdekükön messze túlmutató célok szolgálatába állítani. Ehhez szükséges, hogy létrejöjjön a tanító és a tanítvány közti lényegi tanítás, de az is szükséges, hogy az iskolán belül ez ne csak izolált véletlenek sorozataként működjön, hanem rendszerré szerveződjön a tanítások szinkronizációja révén. Világos tehát, hogy az iskola működéséhez szükséges a tanítók egyén szintű szakmai és kollektív emberi megnyilvánulása, az egyes energiaszintek finom összehangolása. Ha a rendszer mindezt nem támogatja, hanem megpróbál egy rögzített szerkezetet, egy rögzített egységes energiaszintet kialakítani, akkor mindez lehetetlenné válik. Az iskola hatékonysága a benne létező entitások teljes vagy részleges, spontán szinkronizációjában rejlik, az egymásrahangolódás képességének fejlesztésében és ezt nem lehet kívülről, a helyi közösségtől függetlenül, egységes módon megszabni. Ha nem alakul ki az iskolában az egymásrahangoltságnak ez a közösségi formája, akkor a leghatékonyabb egyéni tanítás is fölöslegessé válhat, mert a legmagasabb szintű energiabefektetés megvalósulását gátolja. Jelenleg a legtöbb iskola ilyen. Hiányzik belőle az, amiért lényegileg működnie kell. Ebben az állapotban az is nagyon veszélyes, hogy az áltanítók serege élősködik a rendszeren. Ők energetikailag nem részesülnek a rajtuk átáramló tanítási energiák gyógyító erejéből, hosszú távon nem nyerhetik vissza energiáikat a tanítványaiktól sem és így energiáikat a többi tanító munkájából, a rendszerből kell visszanyerniük. Sőt, ami még ennél is rosszabb, nemcsak visszanyerik a befektetett energiájukat, hanem valójában energiabefektetés nélkül próbálnak a rendszerből energetikailag táplálkozni. Az ilyen élősködők arányának növekedése az iskola halálát jelenti mert ebben az állapotban többen és többet akarnak kapni, mint amit emberi mértékkel elő lehet állítani, mint ami fölös energia képződik a lényegi tanítást megvalósító tanítók tevékenysége nyomán. Ennek az állapotnak az elkerülése, esetleg felszámolása az iskola egyetlen esélye.

Leave a Reply