(Elhangzott Marosvásárhelyen, 2013. október 12-én a Vályi Gyula halálának 100. évfordulóján szervezett konferencián)
Vályi Gyula munkásságáról, tudományos eredményeiről, azoknak fontosságáról és nyomairól többen írtak már. Ennek a rövid jegyzetnek a célja más jellegű. Praktikus és ugyanakkor mégis elvi tanulságokat szeretnék megfogalmazni Vályi munkásságával kapcsolatban. Tanulságokat, amelyek a mai tanárok, oktatók, kutatók és általában az értelmiségiek, de talán a társadalom ennél sokkal szélesebb rétegeiben munkálkodók is hasznosíthatnának annak érdekében, hogy mások és ezáltal önmaguk életét jobbá, tartalmasabbá tehessék.
Vályi Gyula értekezéseit böngészem. Azt a kötetet, amibe ő maga gyűjtötte össze a különböző folyóiratokban megjelent cikkeit, eredményeit, amit ő maga köttetett be és amit ő adományozott az egyetemi könyvtárnak. Nem hivalkodóan, nem azért, mert ez divatos vagy éppen kötelező lett volna, vagy mert ebből bármiféle előnye származhatott volna életében vagy esetleg halála után, hanem szerényen, egyszerűen a tiszta alkotás utáni megelégedéséből fakadó tudatossággal. Azért, hogy az ismeretlennel általa tisztességgel megvívott csatát másnak még egyszer ne kelljen megvívnia, mások tovább léphessenek és más csúcsokat hódíthassanak meg és talán azért is, hogy addig a pontig, ameddig ő eljutott, másoknak sokkal egyszerűbb, könnyebb legyen az út. Mindez több helyen sugárzik Vályi írásaiból, talán a legjobban a másodfokú felületek osztályozásával kapcsolatban írt két jegyzetéből és azok közreadási módjából olvasható ki a legtisztábban (Mathematikai és Természettudományi Értesítő, VIII. kötet, 8-9 füzet):
„A térbeli Descartes-féle pontkoordinátákban másodfokú egyenlet geometriai értelmét és ezzel kapcsolatban a másodrendű felületek osztályozását minden térbeli geometriáról írott könyv tartalmazza. De nem találhatók meg bennök azon egyszerű kritériumok, amelyek segítségével minden adott esetben könnyen meg lehessen határozni a felület faját. Ezen a hiányon akar segíteni az itt összeállított táblázat.”
Tehát a cél világos és egyszerű. Egy átlátható, egyszerű kritériumrendszert akart megfogalmazni, amely az adott probléma összes esetére kiterjed és ugyanakkor mégis hiányzott a korábbi szakirodalomból. Vályi első ilyen irányú közleménye nem is tartalmazott bizonyításokat. Valószínűleg azért, mert az eredmények önmagukban nem tekinthetők különösebben érdekes, vagy új matematikai eredményeknek, csak korábbi ismert eredmények rendszerezési lehetőségére mutatott rá. Egy későbbi dolgozatában a teljesség kedvéért mégis részletesen leírja az összes bizonyítást azzal, hogy „nem lesz talán érdektelen”: „Ezeket egy táblázatba összeállítva bizonyítás nélkül közöltem volt az Akadémia «Mathematikai és természettudományi értesítő»-jében. (VIII. kötet, 218—219. lap). Nem lesz talán érdektelen, ha itt most bizonyítással együtt közlöm azt a táblázatot.” És valóban, a rendszere és a bizonyítások nem lettek érdektelenek. Ma, 100 évvel halála után, minden geometria jegyzet, amely a témával foglalkozik a Vályi által összeállított szerkezetben tárgyalja a másodrendű felületek klasszifikációját és ez a rendszer annyira kézenfekvőnek, természetesnek tűnik, hogy teljesen egybeolvad a matematikai folklórral, a matematikai őstudással, így tehát a legtöbben nem is tudják, hogy ez Vályi Gyulától származik. Mindez bizonyítéka Vályi tanári, didaktikai érzékének, szakmai tisztánlátásának és egyben emberi tisztaságának. A Vályi tárgyalásmódjának az időtállósága talán Einstein egy mondásával magyarázható: „Mindent le kell egyszerűsíteni, amennyire csak lehet, de nem jobban.” Ebben a problémában Vályi megtalálta azt a formát, amennyire le kell egyszerűsíteni a dolgokat és aminél egyszerűbb már nem lehet. Hasonló a helyzet a légcsavar alakjával kapcsolatos eredményeivel is, a parciális differenciálegyenletek megoldhatóságáról, a magasabb rendű görbék elméletéről írt, vagy éppen az elemi geometriai problémákról írt értekezéseivel is. A légcsavar alakja is egyrészt egyszerű (hisz ennél egyszerűbb alak esetén nem lenne hatékony), mégis bonyolult hisz a meghatározásához olyan fogalmakra és eszközökre volt szükség, amelyek korábban nem voltak ismertek és ma sem mindenki számára hozzáférhetőek (abban az értelemben, hogy komoly háttértudás szükséges a megértésükhöz). Ez a kettősség ma is jellemzi az oktatást, a kutatást és az élet sok más területét. A dolgokat a lehető legjobban le kell egyszerűsíteni, de ugyanakkor vigyázni kell, hogy a lényegük ne vesszen el az egyszerűsítés érdekében. Az első törekvés az élet sok területén fokozottan érzékelhető. Sajnos valamilyen sötét és érthetetlen okok miatt a második vonatkozás egyre ritkábban érzékelhető, mintha a két mennyiség szorzata állandó lenne és így az egyik nagyságrendbeli növekedése a másikra vonatkozóan nagyságrendbeli csökkenést eredményezne. És ez vonatkozik az oktatásra, az életszervezésre, az emberi viszonyokra, a erkölcsre, az etikára, a közösségi feladatok vállalására, az életminőségre és valójában minden területre. Épp ezért érzékelhetjük azt, hogy felborítja a világ egyensúlyát.
Bízom benne, hogy ez nem így van és ez nem egy szükségszerű állapot, mindössze egy állomás a az emberi fejlődésben, a tudatosság fokozásának hosszú és fáradtságos útján. Abban is bízom, hogy azt az optimális nyeregpontot, azt a tudatossági szintet, amelyet Vályi a másodfokú felületek tárgyalásának megközelítésében megmutatott és amelyet valójában egész munkássága sugároz, a magyar nyelvű publikációktól kezdődően, a korabeli szakirodalom naprakész ismeretén, a pontos és modern egyetemi jegyzetein, az Appendix világának másokkal való megismertetésén át egészen a világ vezető szaklapjaiban publikált értekezésekig, illetve a fontos matematikai és gyakorlati problémák vizsgálatáig, nekünk (erdélyi magyaroknak, tanároknak, oktatóknak, értelmiségieknek, kutatóknak) is sikerül megtalálni, elérni, nemcsak formálisan, a felszínes hasonlóság erejéig, hanem a Vályi által is tanulmányozott többszörös perspektíva, többszörös kollinearitás mélységéig, ahol mindezek a minőségek összeforrnak és egy egységes emberi, egységes közösségi tudatot alkotnak.
Emlékezünk
Mint mélybe zuhanó kőtömb a hatalmas sziklától,
Elválik eszméletemtől, majd egyre gyorsulva mélyembe
Zúdul, pusztítva tör-zúz, becsapódik és szétmálik, vádol,
Elmúlt léted végtelen sok darabja, belerobog az életembe