Vetületek


Ma beszélgettem egy kollégámmal. Felidéztük Ilf és Petrov Tizenkét szék regényének egy részletét, mely arra világít rá, hogy ha az ember utazni indul, akkor az indulás pillanatától kezdve már nem polgár, hanem utas és mint ilyen teljesíteni kezdi az utasok valamennyi kötelezettségét. Mindketten matematikusok lévén egy kicsit nevettünk a felidézett helyzet abszurditásán, aztán egy kicsit elkomorultunk. Merthogy mi általában minden egyedi példában a struktúraszerűt keressük, és ez egy teljesen jó lehetőség az általánosításra. Valójában nemcsak akkor szűnik meg a polgár vagy akár az ember, amikor utazni indul, hanem minden egyes apró cselekedet egy vetület, egy sajátos álarc, egy szorító, amely valamilyen módon kötelezettségeket ró az emberre és a legtöbben ezeknek súlya alatt megszűnünk polgárnak és talán embernek is lenni. Ha bevásárolni megyünk a piacra az egy különös viselkedésmódot igényel, amelynek természetes módon része az alkudozás, ha az árúházba megyünk, akkor az emberek iránti nagyfokú közömbösség szükséges a sikeres és hatékony bevásárláshoz. Talán ha Jézus besétálna egy bevásárlóközpontba, fél méterrel a padló fölött lépkedve a levegőben, nem is fordítanánk rá túlzott figyelmet, afféle jópofa reklámfogásnak tartanánk. A jobbik eset az, amikor a vetületeink képesek vagyunk ösztönösen váltani és a váltást tudatosan észlelni. De ez nagyon ritka, a legtöbben önmaguknak is és másoknak is csak néhány vetületével kell beérniük. Merthogy az ember maga egy idő után beszorul néhány vetületébe.

Leave a Reply